Minden, amit tudni akartál az okosóráról

2020-11-18 13:46
Minden, amit tudni akartál az okosóráról

Néhány évtizede a hétzenés kvarcért, aztán a régi oroszokért, később a letisztult dizájnerórákért, ma pedig az okosórákért rajongunk. Kétségtelen tehát, hogy az okosóra napjaink új trendje, de mit kell tudnia egy okosórának? Mi az okosóra, és mi tesz egy órát okosórává? Hogyan válaszd ki? Mindent elmondunk az okosóráról.

Már 1984-ban is volt okosóra

Az okosóra nem mai találmány hiszen már 1984-ben létezett olyan óra, amelyik az akkor csúcsszámítógépnek számító Commodore 64-el tudott kommunikálni, igaz csak adatkábelen keresztül. Abban az órában már határidőnapló, jegyzetfüzet és számológép is. Akkor – a nehézkes használata miatt- nem hozott áttörést, ettől függetlenül hívhatjuk az első okosórának.

Erre 2013-ig kellett várni amikor a Pebble - közösségi finanszírozásból – elkészítette az első valósi „okosórát” és ez az elnevezés be is robbant a köztudatba.

Mitől okosóra egy okosóra?

Nincs iparági sztenderd, vagy egzakt válasz arra, hogy pontosan mi egy okosóra, mit várjunk el tőle, vagy mi teszi az órát okossá. Kis túlzással ma az az okosóraamit annak nevezünk. Persze van néhány „elvárásunk” az okosóra felé.

1: Küldjön értesítéseket

Leginkább azt várjuk el, hogy összeköthető legyen a telefonunkkal, és a karunkon levő okosórára pillantva lássuk, hogy ki keresett minket, ha akarjuk elolvashassuk a különböző értesítéseket (például az emailunkat, a messenger üzenetünket éppúgy, mint egy fontos hírt a világból) de vannak olyan okosórák, amelyek arra figyelmeztetnek, ha nem vagyunk elég aktívak. Vagy egy védelmi funkciót is tartalmaznak: akár riasztásokat küldhetnek, ha nem adunk életjelet.

Okosóra

2: Legyenek rajta (vagy lehessen rájuk tölteni) alkalmazásokat

Elvárt, hogy az okosóránkban legyenek extra funkciók. Szívritmus érzékelő. Ismerje, és kövesse például a sport teljesítményünket, az alvási időnket, figyelje a pulzusunkat, intelligens ébresztője legyen (egyes okosórák rázkódnak a csuklódon, ezzel keltenek fel téged). A lehetőségek tárháza kifogyhatatlan, szinte egy mini számítógépet viselsz a kezeden, olyat amelyik a rá telepített, vagy az eleve beépített applikációkkal személyre szabható.

3: Médiakezelés

Vannak okosórák melyek alkalmasak arra, hogy amikor zenét hallgatsz (például egy iPhone-on az Apple AirPod-oddal), a segítségével módosíthatod a hangerőt és a lejátszási listádat.

4: Fitneszalkalmazások

Az okosórákban általában alapvető funkció a fitneszalkalmazás. Ez persze nem azt jelenti, hogy csak akkor érdemes ilyen okosórát venned, ha fitneszőrült vagy. Nagyszerű néha megtudni, hogy egy adott napon mennyi kalóriát égettél el, hány lépést tettél, vagy ha kíváncsi vagy a pulzusodra, megtudhatod. Ezek persze nem „fontos” kiegészítők, de ha rendelkezésedre áll, akkor oda fogsz rá figyelni, és ezzel segíti az óra azt, hogy fittebb légy.

5: Egyéb extrák

Az okosórák tele vannak extrákkal: légnyomás mérővel, időjárás előrejelzéssel és hőmérséklet kijelzéssel, beépített mikrofonnal. Tulajdonképp annyi extrájuk van, hogy szinte ez a legfontosabb választási szempont. Ezt minden gyártó minden órájánál megtalálod egyébként.

De hogyan válaszd ki a hozzád illőt?

Mi minden esetben azt javasoljuk, hogy kettő lépésben. Először ugyanazokon a lépéseken menj végig, mintha nem okosórát választanál.

Gondold át, hogy milyen méretű és alakú kijelzőt szeretsz. Aztán azt, hogy milyen szíjat szeretnél hozzá (bár a legtöbb okosóra kompakt, és egyféle szíjjal kapható) és jó ha a teljes dizájnt is megnézed. (Na, meg persze az ár is fontos lehet). Ez eddig teljesen olyan mintha egy hagyományos órát vennél.

De vannak „okosóra” szempontok is. Fontos, hogy ha sokat utazol olyat válassz amelyik egy feltöltéssel a lehető legtovább bírja.

De talán a legfontosabb az ár, és a kompatibilitás. Ha a telefonoddal akarod párosítani az okosórádat (ez egyébként nem feltétele a használatnak, anélkül is működik, és használhatod) akkor figyelj oda arra, hogy a telefon és az óra operációs rendszere kompatibilis legyen. Ha az óra összepárosíthatatlan a telóddal, akkor 2 lehetőséged van. Vagy az órát cseréled le, vagy a telefont.

Az árról kell még beszélni: sokan gondolják azt, hogy egy okosóra megfizethetetlen, de ez nem igaz. Nálunk is lehet kapni már 10000 forint körüli áron olyan okosórát, amelyik számtalan olyan dolgot tud, ami szuper segítség neked.

Kattints ide és nézz körül webáruházunkban


2020-11-18 13:46