Ezért remek döntés egy e-book

2021-08-06 19:34
Ezért remek döntés egy e-book
Az e-bookok a hagyományos könyveknek olyan - elektronikus - változatai, melyek nagyjából 10 évvel ezelőtt jelentek meg és néhány év alatt forradalmasították a könyvolvasást, megváltoztatták az olvasási szokásainkat. De hogyan voltak erre képesek és milyen előnyei vannak egy e-booknak?

Egy egész könyvtár a zsebemben: az első E-Book-om

Az első E-bookomat nagyjából öt-hat évvel ezelőtt vettem és Az Öreg halász és a tenger volt az első könyv, amit elolvastam rajta. Azért éppen ezt, mert ezt a könyvet tudtam ingyen letölteni azt OSZK honlapjáról. (A OSZK honlapján a mai napig rengeteg olyan – általában klasszikus – könyv van e-köny formában, amit ingyen letölthetsz) Aztán szépen lassan egyre többet és többet töltöttem le, míg azt vettem észre, hogy tulajdonképp egy kisebb városi könyvtárral az e-bookomon fekszem le az ágyba, merthogy általában este olvastam. Tudtam az e-book előnyeit, de persze hiányzott a könyv illata. Hiányoztak a színek (ma már van olyan e-book mely színes) és nem minden formátumot tudtam rajta olvasni. De ma már kompromisszumok nélkül élvezhetjük az elektronikus könyvek és az e-book olvasó minden előnyét. Összegyűjtöttük miért izgalmas és miért érdemes megvenned.

e-Book könyv helyett

Azonnal olvashatod a könyvet

Biztosan te is jártál már úgy, hogy „alig vártad a könyvet” még ha ez a kifejezés picit fura is mert az „alig” szó azt jelenti, hogy nem különösebben. De ne nyelvészkedjünk a lényeg, hogy vannak könyvek, amikre egyszerűen nem akarsz várni, annyira szeretnéd, hogy legszívesebben kilopnád a nyomdából. Én Guillaume Musso Most című könyvével voltam legutoljára így és kifejezetten örültem, hogy E-book formátumban is megjelent, mert egy mperc alatt töltöttem le. Ahelyett, hogy boltról boltra jártam volna, hogy hol lehet megvenni egyszerűen elutaltam a pénzt és 20 másodperc múlva letölthettem.

Az E-book kényelmes

Kényelmes mert szinte bármennyi könyvet magaddal vihetsz egyetlen eszközön. Kényelmes a szemednek mert szinte teljesen olyan mintha papírra lenne nyomtatva (Van kifejezetten ilyen módja néhány e-book olvasónak). Kényelmes használni, mindig tudod hol tartottál az olvasással és rendkívül könnyű az e-book olvasód, maga. Az is kényelmessé teszi, hogy szinte képtelen lemerülni: olyan sokáig bírja egy töltéssel, hogy el fogod felejteni, hol a töltője (velem megtörtént).

Könnyebb magaddal vinni

A nyomtatott könyvek (különösen a keménykötésű, vastagabb kiadványok) nagyon nehezek lehetnek, míg a legtöbb modern e-book olvasó készülék könnyű. Sokkal könnyebb egy e-bookot magunkkal vinni, mint akár csak néhány fizikai könyvet. Ha – például - utazás közben, a vonaton vagy éppen külföldön „kiolvastál” egy könyvet, nem kell tovább cipelned, és sokkal egyszerűbb letölteni – elővenni egy már letöltött új e-könyvet, mint keresni egy könyvesboltot. Van még egy előnye: ha szinkronizálod egy felhőszolgáltatással az e-bookot, akkor zökkenőmentesen át tudsz váltani arra, hogy a telefonodon olvasol egy darabig (például ha mégis lemerül)

Sokkal olcsóbb az e-könyv

A mai könyvárak mellett ez nagyon fontos. Az e-könyvek általában 20-30%-kal olcsóbbak, mint a fizikai könyvek. Ez pedig egy öngerjesztő folyamat, mert ha olcsóbban veszed az e-könyvet, mint a hagyományosat, akkor több e-könyvet tudsz venni adott összegből.

Helyet spórolsz

Hosszú ideig divat volt, hogy a lakásodban levő könyveket polcokra rakva tartod, minél több könyvespolcod és könyved volt annál okosabbnak, intelligensebbnek látszódtál, még ha nem is olvastad őket. És ez nem vicc: annak idején ezt annyira komolyan vették, ahogy árultak kamu könyveket is. Ezek pont úgy néztek ki (általában a legfelső polcokra kerültek) mintha egy egy sorozat könyvei lennének, de igazából nem is voltak könyvek, csak műanyag gerincek. Úgyhogy tényleg csak a helyet foglalták. Egy e-book olvasó nem foglal helyet menő, és sokkal könnyebb kezelni így egy digitális könyvtárat, mint az ezer – olyan - könyvvel teli könyvespolcokat, amelyeket valószínűleg soha nem fogsz újraolvasni.

Az E-Book segítségével magadra szabhatod a könyvet

Egy e-book olvasó segítségével magadra szabhatod a könyvet. Nagyobb betűket szeretnél? Nagyítsd meg. Más betűtípussal olvasnád: állítsd át. Szeretnéd újra elolvasni akár ezerszer, sérülés nélkül? Lapozd fel újra és újra.

Az e-book olvasóknak még számtalan előnyük van: például olyan tokba rakhatod őket amelyik illik hozzád, vagy az, hogy alapvetően modernek, és könnyűek.



2021-08-06 19:34